Egyházasbástból az Európai Bizottságba

Vincze Norbert 1980. augusztus 4-én látta meg a napvilágot Rimaszombatban. Általános iskolai tanulmányait otthon, vagyis az újbásti általános iskolában végezte, majd a Füleki Gimnázium diákjaként szerezte meg az érettségi bizonyítványát. A pozsonyi Comenius Egyetem Menedzsment Szakán sikeresen lediplomázott. Már ezekben a korai években megmutatkozott sokoldalú tehetsége, hiszen iskoláit kivétel nélkül kitűnő tanulmányi eredménnyel zárta. A matematika és az informatika iránt már nagyon hamar érdeklődést mutatott, de a nyelvtanulás terén is mindig az élen járt. Tökéletesen beszél angolul, németül és újabban franciául is tanul. Jelenleg Brüsszelben él a családjával, egy gyönyörű kislány boldog édesapja és az Európai Bizottság regionális igazgatóságán dolgozik. Ezt a kalandos életutat mutatjuk be a következőkben.

Elmondható róla, hogy az egészen korai évektől kezdve igyekezett a saját lábán megállni. Az egyetem utolsó évében részmunkaidős állást vállalt a Danone multinacionális cégnél. Ő azonban többre vágyott. Ugyan a Danone egy teljes munkaidős lehetőséget is felajánlott neki, kíváncsisága teljesen más irányba sodorta. Tudomására jutott, hogy az akkori környezetvédelmi miniszter, Miklós László személyi asszisztenst keres. Jelentkezett és őt választották ki a feladatra. Elmondása szerint a politika minden ember életét befolyásolja valamilyen szinten, viszont ő nem ezt a részét emelte ki a munkaköri leírásából: ’’(…) a minisztériumi állásban sem a politika volt a munkaköröm fókuszában, hanem a miniszter úr életének könnyebbé tétele, napirendjének és szolgálati utainak megszervezése stb. De ez itt-ott politikai dimenziót is hordozott magában.’’ Alaposan és jól végezte munkáját, aminek következtében először Duka-Zólyomi Árpád, majd később Bauer Edit EP-képviselők személyi asszisztensévé is előlépett.

A multikulturális környezet ellenére mindvégig megmaradt felvidéki magyarnak, sosem felejtette el, hogy honnan indult. Határozott véleménye van az aktuális kérdésekről. Az ő esetében fontos azt is kiemelni, hogy ő az élő példája annak, hogy magyar kisiskolából kikerülve is lehet boldogulni a nagybetűs életben, még ha ennek más vonzatai is vannak véleménye szerint: „Mindenki életútja nagyon egyedi és a helyes iskolaválasztás sem garantálja önmagában a sikeres boldogulást, azért még pluszban sokat kell dolgozni. De természetesen egyértelmű, hogy az iskolai tanulmányok nem csak a nyelv elsajátításáról szólnak, hanem a nemzeti identitás megerősítéséről is, ezért az iskolaválasztást semmiképpen sem szabadna az államnyelv megfelelő elsajátításának igényével indokolni.”

Tavaly óta Brüsszelben dolgozik az Európai Bizottság regionális igazgatóságán. Feladatai közé tartozik a magyarországi fejlesztési programok tervezésének és felügyelésének végrehajtása. A magyar hatóságok felelősek az egyes projektek kiválasztásáért és végrehajtásáért, míg az egyes fejlesztési programokat az Európai Bizottsággal közösen tervezik és ellenőrzik.

Amint azt már említettem, nagyon érzékenyen viszonyul szűkebb hazája, vagyis Medvesalja problémáihoz is. Meglátása szerint az itt élő emberek egyértelműen egymásra vannak utalva, hiszen semmiféle segítséget sem kapnak a szlovák államtól, de a megyétől sem. Éppen ezért Medvesalja jövőjét az összefogásban látja: „ A föld, a táj, a dolgos emberek és a természeti értékek lehetnek azok, amik ha nem is gazdaggá, de önellátóbbá tehetik a régiót. Mindenkit arra buzdítanék, hogy ragadjuk meg az európai uniós fejlesztési programokban rejlő lehetőségeket, mert ha már meg is van az elképzelés, hogy mit és hogyan szeretnénk csinálni, annak a végrehajtása pénzbe kerül.”
Köszönjük szépen Norbinak az interjút és üzenjük neki, hogy további sok sikert kívánunk neki a jövőben is! Büszkék vagyunk rá!


Az interjút készítette és a cikket szerkesztette: Vincze Gábor

Medvesaljáról

Útbaigazító

Ha Almágyból indulsz, menj egyenest délnek,
hogyha el nem tévedsz, mindjárt Bástot éred.
Óbást s Hidegkút van jobbra s balra tőle,
ha meg tovább mégy, hát eljutsz Vecseklőre.
A magyar határtól egy jó bakaraszra
Tajtit leled – s kész az egész Medvesalja.
Az öt kicsiny falu körülüli Bástot,
Mint a tábortüzet este a cigányok.

(Tőzsér Árpád)

Kapcsolat

Cím: OZ Medvesalja
980 34 Egyházasbást (Nová Bašta) 31

E-mail: medvesalja@gmail.com

Telelefon: +421 903 715 851, +421 911 615 896