Salgóbánya felett a Medves-fennsíkon, 625 méter magas bazaltkúpon áll Salgó vára. A Salgói család őse az a Simon bán, aki részt vett Gertrúd királyné meggyilkolásában. A várat feltehetően fia, I. Miklós építette a XIII. század második felében. A török időkben végvár lett, de csellel a törökök hamar bevették. Tőlük ellenállás nélkül vette vissza egy kisebb csapat, amelyben a költő Balassi Bálint is vitézkedett.

Salgó vára rövid időre Balassi birtoka lett. Ezután a vár hadijelentősége megszűnt. Balassi a romos várat a jezsuitákra hagyományozta. 1845 -ben Petőfi Sándor is járt itt, s később a tájat "Salgó" című költeményében írta le. A romot 1938-ban turisztikai célból kilátószerűen felújították. A műemlék vár a Karancs-Medves Tájvédelmi Körzet részeként védett természeti területen áll. Feltárásokon alapuló helyreállítása az ezredforduló óta zajlik, és a leletek a korábbi feltevéseket gyakran módosítják.

 

Forrás: http://www.erdeikirandulasok.hu/latnivalok/004016001002-salgovar

Fotó: Micsuda András

Medvesaljáról

Útbaigazító

Ha Almágyból indulsz, menj egyenest délnek,
hogyha el nem tévedsz, mindjárt Bástot éred.
Óbást s Hidegkút van jobbra s balra tőle,
ha meg tovább mégy, hát eljutsz Vecseklőre.
A magyar határtól egy jó bakaraszra
Tajtit leled – s kész az egész Medvesalja.
Az öt kicsiny falu körülüli Bástot,
Mint a tábortüzet este a cigányok.

(Tőzsér Árpád)

Kapcsolat

Cím: OZ Medvesalja
980 34 Egyházasbást (Nová Bašta) 31

E-mail: medvesalja@gmail.com

Telelefon: +421 903 715 851, +421 911 615 896

IČO: 50506366

DIČ: 2120369977