Az egyszerűség, a vallás és a jószívűség példaképe

1920. január 15-én született. Óbást jelenlegi legidősebb lakosa. Lánykori neve Kovács.
Négyen voltak testvérek. Szülei parasztok voltak, a földeken dolgoztak. Annus néni sokat segitett szüleinek a mezőgazdasági munkában.Hét elemit végzett, nagyon szerette tanító nénijét, akit a mai napig hálás szívvel emleget. 1939. júliusában házasságot kötött az egyházasbásti Pál Józseffel. Két évig laktak Bástban, majd visszaköltöztek Óbástba. Négy gyermeke született, de az elsőszülött öthetes korában meghalt. Mindhárom gyermeket taníttatták. Andor, a legidősebb Brünnben orvos lett, a két lány Erzsébet és Teréz közgazdászi diplomát szerzett Pozsonyban.

Az 1960-as évek elején, amikor megalakult a földműves szövetkezet, beléptek a férjével együtt. Fejőnő volt. Naponta a 25 literes tejeskannát több száz méteren a hátán cipelte az istállóból az első házig, ahol azt összegyűjtötték.
Szívós asszony volt, sosem panaszkodott. Munka után szüleinek segédkezett a földeken, akik továbbra is magángazdák maradtak.

Férje a macskalyuki bányában, majd Csehországban dolgozott. Annus néni idősebb gyermekei segítségével belefogott családi házuk építésébe. Nem félt a munkától. Férje 1961-től az óbásti kocsma kocsmárosa volt, amit nyugdíjba vonulása után felesége vett át. Annus néni nyugdíjazása után is dolgozott - a füleki gyárban, az erdészetnél.

Aktívan részt vett a közösségi életben, hosszú éveken át a Helyi Nemzeti Bizottság képviselője volt, egyik alapítója volt az Óbásti nőszövetségnek, Vöröskeresztnek, nyugdíjas szervezetnek.

Ágh Tibor népdalgyűjtő is meglátogatta, sok szép dalt énekelt Annus néni neki, az utókornak. Vallásosan nevelték, és Annus néni vallásosan is élt. Nem csak a templomba járt, hanem megélte hitét - betegeket látogatott, segített a rászorulóknak. Húga halála után második családjaként szerette, segítette az árván maradt családot. A falu magányos embereit tisztelettel, szeretettel halmozta el. Akin tudott segített, elsők között adakozott mindig a templom javára. Somoskői Rozáliát „ Rozikát “ családtagként istápolta. Szinte természetes volt a faluban, hogy a tanítók, vagy a mesteremberek, akik a kultúrház építésén dolgoztak, Annus néninél szállásoltak, kosztoltak.

Kilencvenéves koráig önellátó volt, vezette a háztartást, művelte a kertet, vasárnaponként templomba ment és palacsintával várta unokáit. Mostanság napjai babfosztással, diótöréssel, olvasással, imádkozással telnek. Nincs egyedül, idősebb lánya hozzá költözött és kisebb lánya is több napot tölt vele hetente. Unokái nagy szeretettel beszélnek a nagymamáról.

Isten áldja Annus nénit!

 

Lejegyezte: Sonkolyné Mede Csilla

Medvesaljáról

Útbaigazító

Ha Almágyból indulsz, menj egyenest délnek,
hogyha el nem tévedsz, mindjárt Bástot éred.
Óbást s Hidegkút van jobbra s balra tőle,
ha meg tovább mégy, hát eljutsz Vecseklőre.
A magyar határtól egy jó bakaraszra
Tajtit leled – s kész az egész Medvesalja.
Az öt kicsiny falu körülüli Bástot,
Mint a tábortüzet este a cigányok.

(Tőzsér Árpád)

Kapcsolat

Cím: OZ Medvesalja
980 34 Egyházasbást (Nová Bašta) 31

E-mail: medvesalja@gmail.com

Tel. szám: +421 911 615 896

Baranta völgy: https://www.facebook.com/barantavolgy

Facebook