Kovács István 1937 novemberében Alsópokorágyon született. Aztán Szútorba, majd Rimajánosiba költözött a család. Négyen voltak testvérek. Édesapja kovács volt. Pista bácsi is kovácsnak tanult Dunakarván, hogy édesapja mesterségét továbbvigye. A hagyomány folytatása, de talán vezetékneve is kötelezte, hogy a kovács szakmát kitanulja. A Rimaszombat melletti Szabópusztán dolgozott az „állami birtokon”, ahol megismerkedett későbbi feleségével. A medvesaljai asszonyok is oda jártak abban az időben mezőgazdasági munkára. 1964-ben kötött házasságot az egyházasbásti lánnyal, Sárával. Bástban telepedtek le. Két lányuk született.

A földműves szövetkezetben dolgozott nyugdíjazásáig. Reggeltől estig a munkahelyen, aztán napnyugtáig otthon folytatta tovább a munkát. A környék lovait hozzá hordták lópatkolásra. A lányai szívesen segítettek édesapjuknak. Megfogták a ló lábát, amíg a patkó felkerült a helyére. Színvonalas kovácsműhelye volt, ahol kiverte az ekevasat, kapát, mindennemű munkaeszközt. Háztartási gépeket is javított.Az az ember volt, aki nem tudott nemet mondani, akinek csak tudott, segített.

Elmondható róla, hogy a biciklik mestere volt. A környék biciklijeit hozzávitték, mindent meg tudott rajtuk javítani a legkisebbtől a legnagyobb hibáig. Kicsik és nagyok egyaránt kopogtattak ajtaján. Szeretett beszélgetni, közkedvelt ember volt. Talán haragosa sem volt. Tisztelték és nagyra értékelték tudását nem csak Bástban, de a szomszédos falvakban is.

Idősebb lányának tragikus halála nagyon megviselte. Féltett kincsei a két lányunoka volt Vecseklőn. A jó Isten segedelmével megélte nagyobb unokája esküvőjét, majd 3 nappal később 2013 júniusában meghalt.

Ne felejtsük őt el, gondoljunk rá szép emlékként!

Lejegyezte Sonkolyné Mede Csilla Végh Zsuzsának, Pista bácsi lányának elbeszélése alapján